Petrőczi Éva: Könyörgés, márciusi hóban (Összegyűjtött versek, Fekete Sas Kiadó, 2021) – recenzió Isten nagy rendező. A szerző szép és régóta várt könyvajándéTovább olvasom
Tilesch György: „Az M1 Híradót már tudná vinni algoritmus”
Kína központosított társadalmi kreditrendszerrel, Amerika önjáró techóriásokkal próbálja a maga képére formálni a mesterséges intelligenciára (MI) épülő 21. századot. EuróTovább olvasom
A nagyközönség elsősorban játékos állatverseit ismeri, ezeket halála után, Szamárfül néven adták ki, másrészt számos rajzfilm szövegének szerzőTovább olvasom
Tarics Péter: A mi Széchenyink – közösségi lelkiismerettel, cselekvő hitvallással
A” legnagyobb és leghívebb magyar” születésének 230. évfordulója tiszteletére megjelent Tarics Péter gróf Széchenyi Istvánról szóló szóló terjedelmes könyve, melynek ajánlóTovább olvasom
A vers aranyfedezete a megélt élet
Fazekas István Váci Mihály- és Jókai-díjas költő, író, műfordító, drámaíró, a Stádium folyóirat főszerkesztője. A jogi egyetem elvégzése utáTovább olvasom
1. (Kint. Pályaudvar. Nappal.) Futás zaja hallatszódik. Csak egy kabát alját lehet látni hátulról, ahogy lobog, sötét helyszínről ki a világosabba, majd vissza. Tovább olvasom
2017-ben ennek a dolgozatnak ítélte a nemzetközi zsűri a Jókai-díjat. Az írást Jókai Mór születésnapja, egyszersmind a magyar széppróza napja (február 18.) alkalmáTovább olvasom
Senkién enmagát kínozza éj petyhüdt párát paplanoz bőrpucér bérkéselőkre enmagát gyötri nappal széllel szítja szavát időarcú hullarablóknak Tovább olvasom
„Költő az erdélyi télben” – írta Sütő András még 2004-ben, Farkas Árpád 60. születésnapja alkalmából. Nagy író szólt nagy költőről, mert akkor, Tovább olvasom