Ady Endre író, költő

Ady zsenialitása, sokszínűsége, lázadása a mai diákoknak is példa

A gimnázium múltjának tiszteletben tartása és a meglévő értékeken alapuló megújulás jegyében

 A debreceni Ady Endre Gimnázium közismerten a város egyik meghatározó, nívós és az egyik legnépszerűbb középfokú intézménye. Természetesen ez az iskola is gazdag szellemiségű rendezvényekkel tisztelgett a költőzseni előtt halálának centenáriumán. Lezárulván az „Ady 100”, a Stádium Türk Lászlóval, az intézmény vezetőjével és Várhalmi Ilonával, a középiskola művészeti vezetőjével készített kettős interjút.

 

A mai világban, amelyben az olvasás, a magas kultúra enyhén szólva nincs feltétlenül a közérdeklődés előterében, egy középiskola milyen módon tud méltó lenni a 20. század egyik szellemi fenoménja, Ady Endre szellemiségéhez?

 

Türk László: Igyekszünk a tanítványainkban felkelteni a kíváncsiságot, az érdeklődést a világ, az élet, a természet, a művészet iránt. Ráébreszteni őket arra, hogy az élet csodálatosan sokszínű, változatos és szép, és ebben nagyon nagy szerepük van a különböző művészeti ágaknak, hangsúlyosan az irodalomnak. Az irodalom az a művészeti ág, amely a világ összetettségét, sokszínűségét talán a legintenzívebben képes ábrázolni. Ez különösen igaz a lírára, amely érzelmet, gondolatot, hangulatot fejez ki.

Ha nyitott, érdeklődő ifjúságot nevelünk, akkor a fiatalok igénylik az értékes, egyedi műveket, ezek megtalálásában segítjük őket. Adyt nem véletlenül választotta az intézmény. Annyira zseniális, sokszínű, örök lázadó, hogy ha van költő személyiség, akivel a fiatalság képes azonosulni, akkor ő biztosan az. Mi magunk is mindig meglepődünk, hogy mely versekre találnak rá tanítványaink, milyen költeményeket hoznak a szavalóversenyekre, milyen idézeteket írnak ki a tantermekbe vagy a ballagási tablókra. Ady kimeríthetetlen a fiatalság számára, nincs olyan életérzés, hangulat, a szecessziós dekadenciától a vallásos áhítatig, amelyet ne lehetne fellelni a verseiben. Ha a művészet iránt nyitott, inspiráló légkör jellemzi az iskolát, akkor igenis előtérben van a kultúra, sikerül a fiatalság életének szerves részévé tenni az irodalmat, a költészetet.

Minden évben szónokversenyt hirdetünk, amely során egy olyan beszédet írnak meg a diákok, melyben egyéni értelmezésben, közelítésben mutatnak be egy-egy Ady-művet, vagy valamilyen eredeti szempont szerint értékelik, elemzik a költői pályát. Tehát nemcsak teret adunk a diákok véleményének, hanem mi magunk is próbáljuk őket késztetni sajátosan egyéni véleményük kialakítására, megfogalmazására.

Irodalmi pályázatokkal ösztönözzük tehetséges diákjainkat az írásra. Sem tematikai, sem műfaji korlátot nem állítunk, mert az a célunk, hogy találják meg az írásban az önkifejezés egyik fontos eszközét. Tudjuk, hogy az a diák, aki ír, olvasni is fog, méghozzá sokkal gyakrabban és tudatosabban, mint egy átlagos középiskolás. „Nyugta” címmel a Nyugat mintájára a gyerekek önállóan irodalmi folyóiratot adnak ki.

 

Várhalmi Ilona: Amelyik diák az Ady-gimnáziumba adja be a jelentkezési lapját, tudja, hogy ez az iskola nem átlagos hely. Amikor nyílt napot szervezünk a következő nemzedéknek, a résztvevők már az ott töltött fél nap után leteszik a voksukat az Ady mellé. Különböző szegmenseit megfogalmazzák a vonzerőnek, de a legtöbbször arra utalnak, hogy ide jó bejönni, érződik, hogy az intézmény „gyerekcentrikus”, és ott mindenki mosolygós, kedves, közvetlen! Ezt valóban jó hallani!

Az intézmény milyen módon őrzi Ady emlékét?

 

  1. L.: Minden iskola megemlékezik névadójáról. Hogy hogyan teszi, nem mindegy. Az Ady-napnak minden évben vannak kísérőrendezvényei, pl. szavaló-, ének- és táncverseny, közel harminc, a szakmai munkaközösségeink által meghirdetett különböző szaktárgyi verseny.

Ady születésnapján, november 22-én a tanulmányaikat megkezdő tanulóink Érmindszenten, Ady szülőházában mondanak Ady-verseket. Január 27-én, Ady halálának évfordulóján a novemberi születésnaphoz kapcsolódóan megtartott versenyek egyéni győztesei jutalomkirándulásra a fővárosba utaznak. E kirándulás állandó programja Ady sírjának koszorúzása a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Ellátogatunk a költő budapesti lakásához, a Veress Pálné utcába. Az Ady-nap egyik programja a versismereti verseny, amelyre minden osztály 50 Ady-verset tanul meg, ezeket közösen osztják szét és ellenőrzik.

Kísérőrendezvénye e napnak az érmindszenti kirándulás. Hogy mit jelentett Adynak a szülőfaluja, arról egy 1913-ban megjelent publicisztikájában így ír: „Érmindszent nekem legeslegelőször is édesanyámat jelenti, aki sóhajtani se mer, ha én netalán alszom és álmodom, és az édesapámat, aki pontosan hajnali öt órakor káromkodja el magát az alsó udvarban…”

Hogy nekünk, az Ady-napra készülve, adysként, mit jelent szülőfaluja, azt megtapasztalhatja minden adys diák az első kiránduláson, a szülőágyánál, verset mondva…

Az Adyban nem csak irodalomórákon foglalkozunk irodalommal. Egy autentikus helyszín vagy egy személyessé, meghitté tett alkalom megérinti a diákokat, ezért ilyen alkalmakat, pillanatokat próbálunk teremteni. Néhány példa: Arany János születésnapján este, mécsesek fényénél olvasták fel tanárok, diákok közösen a Toldi estéjét. Január 22-én, a magyar kultúra napján az osztályok egyszerre mondták a Himnuszt egy online-felületen. Csokonai halálának évfordulóján a költő sírjánál szavaltunk.

Számtalan olyan alkalom van minden tanévben, amikor valóban meghitt, lélekemelő alkalmakat teremtünk, amelyek nemcsak megérintik a diákokat, hanem életre szóló élményekké válnak – erről „öreg” diákjaink vallanak.

Az „Ady 100” jegyében 2019. január 29-én digitális online-térben emlékeztünk a centenáriumra. Körkapcsolásos formában minden magyarországi középfokú iskola (Zalaegerszeg, Budapest, Sarkad, Ráckeve, Csenger, Nagyatád, Szekszárd, Kaposvár) és a Nagyváradi Líceum, amelyek Ady Endre nevét viselik, társultak a programhoz, versmondást, felolvasást és éneket ajánlottak fel, továbbá plakátokat és kisfilmeket is kaptunk. Természetesen a mi diákjaink is felléptek. A körkapcsolást(/hívást) a diákönkormányzat közösségi oldalán és iskolánk honlapján élő videóban közvetítettük. 

  1. I.: Valóban nagy kultusza van a névadónknak. Nagy elismerés övezi az Ady-napi győztes gyerekeket. Az említett érmindszenti kirándulásra minden osztály előre készül, hogy a nádfedeles szülőházban minél több Ady-vers hangozzon el. A drámatagozatos osztályokból minden gyerek elmond egy-egy Ady-verset, így összesen mintegy negyven költemény hangzik el. Az idei tanévben igazgatónk is elmondott egy Ady-verset, ami a gyerekek körében is nagy sikert aratott… Megkoszorúzzuk az ágyat, ahol világra jött ez a zseni. Előtte az Ér patak hídján megállnak a buszok, és a gyerekek maguk is felfedezik az álmos furcsa árkot, a „pocsolyás vizet, sást és kákát”. Az így lelkileg feltöltődött gyerekek érkeznek a már említett szülőházba. Természetesen szétnéznek a csoportok a később épített Ady-kúriában is. Nagy érdeklődéssel figyelnek. A legizgalmasabb számukra a halotti maszk!

Nagyváradon a diákok szívesen fotózkodnak a nagynevű költő szobrai mellett. Örömünkre szolgál, hogy nem kell őket fegyelmezni. Tudják, hogy hol vannak, és miért vannak ott.

Majd jön egy kis séta… Ez a kanonoksoron át vezet, és meghallgatják a gyerekek az „Egy kis sdétsa” című riportot is. És ha valaki az érettségin Adyt húzza, nem marad el az emlékek idézése sem…

A kicsiket is sikerül becsalogatni Ady vonzáskörébe. Aztán a különböző Ady-versenyek győztesei szép ajándékot kapnak az Adyák Alapítványtól.

Az iskolai program legkiemelkedőbb szellemi megmérettetése az Ady-szavalóverseny. Ezen  100-120 gyerek vesz részt. Már a döntőbe jutás is nagy dicsőség, hát még a győzelem! Csak néhány név, akik korábban versenyt nyertek: Gubás Gabi, Botos Éva, Kállói Molnár Péter, Keresztes Tamás, Takács Nóra Diána, Polgár Csaba, Tenki Réka…

A színművészeti egyetemre beküldött önéletrajzokba is bekerül: „Ady-napi” szavalóversenyt nyertem. Az erdélyi Kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Liceum diákjai is vendégeink ilyenkor.
Három-négy napos közös programjainkon is részt vesznek, így a szavalóversenyen is. Mindig gyönyörködünk az ízes magyar beszédükben.
 

Sokak szemében az Ady-gimnázium elsősorban a színművészeti egyetem „előképezdéje”. Nyilván nem véletlenül él ez a köztudatban, hiszen az iskola igazán büszke lehet növendékeire. Szinte felsorolni is nehéz, mennyi jeles színművész tanult itt, tette meg itt az első lépéseket a világot jelentő deszkák felé. Ugyancsak sokan vannak, szakemberek és kívülállók egyaránt, akik tudják, korántsem csak középfokú színészképezde ez az iskola, hanem magas színvonalú képzést folytat számos más szakterületen. A gimnázium is nyilván számos érvet tud felsorakoztatni a magas színvonalú drámatagozat eredményeinek tanúsítására, s bizonyára számos érv szól amellett, hogy az iskola eredményei igen jelentősek más területeken is. Kérem, mondjunk példákat az eredmények színes sokféleségére!

 

  1. I.: Az Adyban tanulni elismert dolog. Mind ez idáig 150 végzett színházi szakemberünk van. Én a drámatagozatosokról szólok röviden. Nagyon sokat dolgoznak ezek a tanulóink jól felkészült művésztanárok irtányításával. Utóbbiak közül sokan nálunk érettségiztek, így pontosan tudják: nem színházi stúdióban dolgoznak, hisz’ nagyon nagy gondot fordítunk a tanulásra is. Nem akarjuk elhitetni a diákokkal, hogy ők biztosan színészek lesznek, tudva, hogy mennyire szubjektív a szakma. Együtt kell teljesíteniük a tanulást és a művészpályára való felkészülést. Ezért ha az első felvételi év nem hoz sikert, civil egyetemeken tanulnak tovább. Szinte mindegyik művészszakon vannak tehetséges volt adys diákok: rendező, filmrendező, koreográfus, zeneszerző, díszlettervező, dramaturg, énekes, drámainstruktor, műsorvezető, sport riporter, filmproducer szakon is. Mi a titok? A tehetséges és szorgalmas diákok és tanárok együttműködése.
  1. L.: A Színház- és Filmművészeti Egyetemet, művészeti főiskolákat végző és már elvégzett diákjainkközül többen ma már országosan is ismert művészek, televíziós, rádiós személyiségek. Rendszeresen több tanítványunk nyer felvételt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre (majdnem százszoros a túljelentkezés!). A Zeneakadémián és a Képzőművészeti Egyetemen is tanulnak néhányan a volt növendékeink közül. A 2016-os X-Faktor tehetségkutató döntőjében egy adys diák is szerepelt – Dánielfy Gergő –, aki „A Dal – 2017” című műsorban kiérdemelte a szakmai zsűri első helyét.

A két tanítási nyelvű képzés változatlanul az iskola egyik stabil alappillére és tanulmányi szempontból húzóereje. Bátran állíthatjuk, hogy egyre népszerűbb az általános iskolai tanulók körében, a hat évfolyamos képzésünk mellett. Az elmúlt tanév legkiemelkedőbb eseménye a magyar–angol két tanítási nyelvű képzésünk fennállása 20. évfordulójának méltó megünneplése volt. Visszaemlékeztünk az elmúlt időszak eseményeire és eredményeire, meghívtuk volt diákjainkat, mai és korábbi kollégáinkat. Nagy öröm volt tapasztalni volt növendékeink érdeklődését, látni sikeres pályafutásukat, sokoldalúságukat. Többen helyezkedtek el diplomáciai pályán, dolgoznak EU-s intézményekben, kamatoztatva nyelvtudásukat, van oxfordi tanárunk és sok sikeres vállalkozónk.

A tehetség felismerése, ápolása, az adottságoknak és követelményeknek megfelelés a tanár, diák és szülő együttes munkája. Az intézmény versenyeredményei, iskolai és érettségi átlaga, a kompetenciamérés eredményei alapján is elmondható a sok közösségformáló programmal együtt, hogy a város egyik legjobb gimnáziumában alkothatunk.

Az elmúlt tanévben hét tanulónk került be az OKTV második fordulójába biológiából, angolból, drámából, vizuális kultúrából, magyarból. Több mint 70 különböző versenyen értek el tanulóink kiemelkedő eredményt. Az országos versenyeken 36 tanulónk állhatott dobogóra. Nemzetközi, országos versenyeredményeket elért sportolóink is vannak. Iskolánk átlaga 4,49 lett az előző tanév végén. Ez azt mutatja: magas színvonalú tanulmányi munka folyik a debreceni Ady Endre Gimnáziumban.

Iskolánk Európai Tehetségpont, akkreditált Kiváló Tehetségpont, a Debreceni Egyetem, illetve a DEXAM Nyelvvizsgaközpont partneriskolája, több felsőoktatási intézmény külső gyakorlóhelye. 2019-ben „Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola” címet kaptunk. Évek óta részt veszünk a Magyar Hospice Alapítvány „Méltóság mezeje” programjában. Tagja vagyunk a „Pénziránytű Iskola” hálózatának. „A HVG középiskolai rangsorá”-ban a legjobb 100 között vagyunk hosszú évek óta. Az Oktatási Hivatal kiemelkedő teljesítményű iskolák listájára 5 alkalommal kerülhettünk fel.

Maga az intézmény hogyan jelölné meg a saját profilját?

 

  1. L.: Gimnáziumunk 2017. január 1-jétől a Debreceni Tankerületi Központ oktatási intézménye, amelyet 1984-ben alapított a jelenlegi fenntartó jogelődje. A 2006/2007-es tanévtől csak öt és hat évfolyamos képzést folytatunk, melyek között két tanítási nyelvű képzés is szerepel. Az általános gimnáziumi képzésen belül kiemelt műveltségi területnek tekintjük iskolánkban az élő idegen nyelveket és a művészeteket.

Alapelvünk, hogy iskolánk olyan gimnázium legyen, mely a tanulás gazdag lehetőségét kínálja diákjainak, és mindenkor figyelembe veszi az életkori sajátosságokat. Légköre ösztönzően hat a tanulók tehetségének megmutatkozására és fejlődésére. Az emberi kapcsolatok a kölcsönös bizalomra, megértésre, az egymás iránti tiszteletre épülnek.

Meglátásom szerint a képzési struktúra változatos és egyben átjárható is esetenként. A hat évfolyamos gimnáziumi képzés az iskola meghatározó képzési formájává vált. Nagy gondot fordítunk a nyelvoktatásra. Ezt a célt szolgálja a két tanítási nyelvű képzés és a nyelvi előkészítő osztályok indítása. A képzés ötéves (4 évfolyam + 1 évfolyam nyelvi előkészítő). A nyelvi előkészítő osztályokban az előkészítő évfolyamon az angol és német nyelv, a dráma tagozatos osztályokban az angol mellett az olasz nyelv a meghatározó, második idegen nyelvkét tanulhatnak franciául is a diákok.

A két tanítási nyelvű képzés magyar–angol nyelven történik. Nagy a vonzereje az általános iskolák körében. A nyelvi előkészítővel induló emelt szintű drámai képzés formában a művészeti tehetséggondozást folytatunk.

Igazgató úr nemrég, mintegy két esztendeje vette át az intézmény vezetését. Melyek a szakmai céljai a közelebb és a távolabbi jövőre nézve, az iskola további szakmai életére tekintve? Terveznek-e profilbővítést?

 

  1. L.: A pályázatomban is leírtam: a „megőrizve továbbfejleszteni” elvét vallom – ami eddig jól bevált gyakorlat volt az intézményben, azt tovább kell folytatni, ahol javításra, illetve fejlesztésre van szükség, ott változtatni kell. A vezetői programomat az intézmény múltjának tiszteletben tartásával és a meglévő értékeken alapuló megújulással kívánom megvalósítani. Egy jól működő intézmény legfőbb ismérve, ha eltér az átlagostól, valami egyedit tud nyújtani tanulóinak, kiemelt képzési formákat működtet, s viszonylag szélesebb palettán mozog. Mai, folyamatosan változó világunkban pedig egy intézmény akkor érhet el sikereket hosszú távon, ha egyszerre több oldalát is tudja a diákjai felé fordítani. Úgy gondolom, ez az iskola ilyen, hiszen ma már megyei és városi ünnepség, konferencia, rendezvény elképzelhetetlen a tehetséges adys diákok és felkészítő tanáraik nélkül.

A fejlesztési tervem során abból indultam ki, hogy a Debreceni Ady Endre Gimnázium a sikeres nevelő-oktató munkának köszönhetően a város egyik legelismertebb, legkeresettebb, kiváló eredményekkel rendelkező, dinamikusan fejlődő intézménye. Elsődleges célom az iskola elért eredményeinek megtartása az oktatás színvonalában, a versenyeken történő helytállásban, a tanulók magatartásában, valamint a fejleszthető területek feltárása.

Az Adyban végzett neves művészek, médiás és más közismert személyiségek (a teljesség igénye nélkül): Berettyán Nándor, Berettyán Sándor, Boros Kriszta,  Botos Éva, Fésűs Nelli, Földeáki Nóra, Gibárti Viktor, Gubás Gabi, Gulyás Balázs, Gyöngyösi Zoltán, Hajdú „Steve”, Hajdu Szabolcs, Hevesi László, Janka Barnabás, Juhász Réka, Kalapos Mihály, Kálloy-Molnár Péter, Karácsony Péter, Kiss Anita, Klem Viktor, Kokics Péter, Layer Tamara, Major Melinda, Matkó Tamás, Mercs János, Mészáros Ibolya, Olasz Renátó, Orosz Dénes, Osváth Judit, Papp Endre, Pataki Ferenc, Polgár Csaba, Rác Benedek Balázs, Rózsa László, Sarádi Zsolt, Schell Judit, Szabó Máté, Szani Roland, Szendrei Gitta, Takács Nóra Diána, Társi István, Tenki Réka, Tornyi Ildikó, Tóth Orsi, Varjú Kálmán, Vaskovics Andrea, ifj, Vidnyánszky Attila.

Related post