Elrendelték a műemléki védettségi eljárás megindítását
A Miniszterelnökség közleménye szerint a kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali hatállyal elrendelte a Márvány utcai Márványmenyasszony étteremnek, valamint a Kazinczy utcai Wichmann-kocsmának helyet adó ingatlanokra a műemléki védettségi eljárás megindítását.
Nagyszerű hír ez azoknak, akik velünk együtt aggódtak ezeknek a nagy multú, igazi szellemmel, lélekkel bíró helyeknek a sorsáért. Sokunk személyes emlékeinek a lerombolása merült fel a közelmúltban két ingatlanfejlesztés kapcsán a budai Márvány és a pesti Kazinczy utcákban. Az előbbi, reformkori épület a polgári szíveket dobogtatja meg, tudva, hogy ott tartotta lakodalmát báró Wesselényi Miklós és gróf Széchenyi István is. A nagymúltú helyről korábbi írásunkban is olvashat érdekességeket.
A történelmi nagyságok és a budai elegáns étterem felől forduljunk a nagyszerű fiatalság felé, akik kultikus hellyé tették a pesti kocsmát. Persze azután, hogy az a nem túlságosan régmúltban (1987-ben Wichmann Tamás sokszoros világbajnok kenus alapította) megnyitott, és azelőtt, hogy a bulinegyed külföldi vendégei elözönlötték azt a 2018-as bezárásig. Az épülethez számos kulturális érdekesség kapcsolódott a múltban, a városi legenda szerint ott „találták föl” a magyar kártyát, volt bordély is és okkult teozófus központ.
Jó látni, hogy sokan figyelünk környezetünk történéseire és bizonyosan érdemes az összefogás, hogy kiálljunk a számunkra fontos dolgokért – ki Budáért, ki Pestért.