Csiszér Goti – Goti Photography

„Megpróbáltam hinni az amerikai álomban” – Interjú Tombor Zoltán fotográfussal

Tombor Zoltán fotográfus a Fashion Awards díjazottja volt 2007-ben, és 2022-ben ismét nagy esélyesként indul.

Az ezredforduló tájékán a legmenőbb hazai divatfotós volt, az összes magazin vele dolgozott, ő pedig lubickolt az aranyéletben. Aztán fogta magát, és nagyobbat álmodott: nekivágott Milánónak, hogy az olasz divatvilágot is bevegye, és miután ez is sikerült, nyolc év után áttette a székhelyét New Yorkba, ahonnan tíz év építkezés után tért vissza, épp a pandémia előtt. Addigra elérte, hogy Alicia Keys egyik kedvenc fotósa legyen, és olyan magazinok rendeljenek tőle sorozatot, mint a Kinfolk, a Harper’s Bazaar vagy a Vogue. A nemzetközi megbízások tehát már bárhol megtalálják, ugyanakkor a prioritás most az önálló művészi munkája lett. Fényterápia című kiállítása augusztus utolsó napján nyílt a Mai Manó Házban, és október 3-ig látható, de nemcsak erről, hanem tehetségről, fejlődésről, öregedésről és függőségről is beszéltünk vele.

Gyárfás Dorka interjúja a WMN oldalán olvasható.

Interjú képek: Csiszér Goti – Goti Photography

Related post