Kedvenc Gerald Durrell-idézeteink

Akinek családját és állatfajtáit egyformán szeretjük, már egészen kiskorától egyedül az őt körülvevő természet, különösen az állatvilág iránt érdeklődött. Íróvá is azért vált, hogy előteremtse a pénzt állatmentő akcióira, illetve saját állatkertjére. Az amatőr természetbúvár lelkesedését egész életében megőrző Gerry állatai mellett családját is megörökítette áradó humorú könyveiben. Utóbbiakból vett kedvenc idézeteinkkel emlékezünk rá.

David Attenborough és Jane Goodall az elmúlt években népszerűbb, mint valaha. Környezet- és állatvédelmi erőfeszítéseikre egy egészen új generáció rezonál. Kortársuk, Gerald Durrell már nem érhette meg, hogy a számára olyan fontos kérdések ilyen mértékben előtérbe kerüljenek a fiatalok, sőt, a politikusok számára. Velünk maradtak azonban könyvei, melyekben állatgyűjtő expedíciói mellett finoman szólva is rendhagyó családját is megismerhetjük.

Ahhoz, hogy ez ember kibírja a családját, számos helyzetben jól jön a humor és az önirónia. Durrell ezeket a képességeit az állatok leírásánál is kamatoztatta. Kötetein keresztül épp úgy megszerethetőek a denevérektől a makikig a furcsa vagy akár egészen hétköznapi lények, mint családjának különc tagjai – végső soron pedig élvezetté teszi az olvasást. (Visszatekintve Gerrynek nemcsak abban van kulcsfontosságú szerepe, hogy lelkesen tanulmányozom a kertünk minden állatát, hanem abban is, hogy könyvmoly lettem.)

Gerald ‘Gerry’ Malcolm Durrell néven született Indiában, Dzsamsedpurban a család negyedik, legkisebb gyerekeként. Durrellék útépítő mérnök édesapjuk halála után visszaköltöztek Angliába, majd onnan 1935-ben áttelepültek Korfura. Az utazásról és a szigeten töltött négy évről Családom és egyéb állatfajták című könyvében számolt be bátyja, a szintén író Lawrence (a könyvek olvasóinak csak Larry) Durrell tanácsára.

„Ez annak az öt esztendőnek a története, amit én meg a családom Korfu szigetén, Görögországban töltöttünk.

Eredetileg a sziget természetrajzáról szándékoztam enyhén nosztalgikus beszámolót írni, de elkövettem azt a súlyos hibát, hogy már a könyv első oldalain felléptettem a családomat.

Amint felvonultak a papiroson, megtelepedtek, és kezdték meginvitálni különböző barátaikat, hadd szerepeljenek ők is az egyes fejezetekben. Végül nagy nehezen és sok furfanggal sikerült mégis itt-ott néhány oldalt megmentenem, hogy egyes-egyedül állatoknak szentelhessem.” – Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták

A család meglehetősen színes egyéniségekből állt (a fenti képen a mama látható a férjével és a három nagyobb gyerekkel). A káoszon uralkodni próbáló mama, Louisa Florence Durrell (1886-1964), az író Larry (Lawrence George, 1912-1990), a fegyverbolond Leslie (1918-1983) és a közmondásokat szabadon felhasználó, a divat és a fiúk után érdeklődő Margó (Margaret 1920-2007) mellett az állatok iránt hihetetlen lelkesedést tanúsító Gerry éltek együtt. A képet pedig tovább színesítették a helyiek és Larry náluk vendégeskedő bohém barátai.

„– Larry, drágám, légy szíves, ne hívj olyan embereket hozzánk, akiket nem is ismersz – mondta a mama. – Elég nehéz szórakoztatni azokat is, akiket ismersz, nemhogy még azokat is, akiket nem ismersz.
– Mi köze van a dologhoz annak, hogy ismerem-e őket? – kérdezte értetlenül Larry.
– Az, hogy ha ismered őket, legalább tudják, hogy mire számítsanak – mutatott rá a mama.
– Hogy mire számítsanak?! – kérdezte hidegen Larry. – Ha téged hall az ember, azt hiheti, azért hívtam meg őket, hogy valami gettóban lakjanak!
– Nem, nem, drágám, nem arra gondoltam – mondta a mama –, csak arról van szó, hogy ez a család ritkán látszik normálisnak. Én mindent megpróbálok, de úgy látszik, sehogy sem sikerül úgy élnünk, mint a többi embernek.” – Gerald Durrell: Istenek kertje

„Lámpát ragadtunk, lerohantunk a kúthoz, és körülállva lenéztünk a sötétlő mélységbe. Félúton, kezét-lábát szorosan köréfonva, ott csüngött Donald a csövön, és felnézett ránk.
– Halihó – mondta hűvösen.
– Donald, ne csinálj marhaságot – mondta Larry elkeserdeve. – Gyere fel onnan. Ha beleesel a vízbe, megfulladsz. Nem mintha érted aggódnék, de beszennyezed az egész vízkészletünket.” – Madarak, vadak, rokonok

„Ez a gyerek nem normális, csigákat hord a zsebében!”
Lawrence Durrell, 1931 körül
„Ez a gyerek nem normális, skorpiókat tart a gyufásdobozban!”
Lawrence Durrell, 1935 körül
„Ez a kölyök nem normális, állatkereskedésbe megy dolgozni!”
Lawrence Durrell, 1939 körül
“Ez a kölyök nem normális, állatkerti ápoló akar lenni!
Lawrence Durrell, 1945 körül
„Ez az ember nem normális, kígyók közt csatangol a dzsungelben!”
Lawrence Durrell, 1952 körül
„Ez az ember nem normális, állatkertet akar nyitni!”
Lawrence Durrell, 1958 körül
„Ez az ember nem normális. Ha meghívod magadhoz, sast telepít a borospincédbe!”
Lawrence Durrell, 1967 körül
„Ez az ember nem normális!”
Lawrence Durrell, 1972 körül – A halak jelleme

„Feleségemnek, aki azzal szerzett örömet, hogy harsányan kacagott a kézirat olvasása közben, és azután közölte: a helyesírásomon szórakozott ilyen kitűnően.” – Családom és egyéb állatfajták

A terv bejött, Durrell az 1954-ben megjelent kötettel annyit keresett, hogy telt a Dél-Amerikába vezetett expedícióra. Az írás ezután végig része maradt az életének, kötetek egész sorát publikálta. A családjáról szóló történetek a Madarak, vadak, rokonok, az Istenek kertje és a Férjhez adjuk a mamát könyvekben folytatódtak.

„– Mindenki azt mondja majd, hogy egy dzsigolót fogtál magadnak.
– A dzsigolót pengetik vagy fújják? – árulta el tudatlanságát Margo.
– Az a pikoló – világosította fel Leslie. – A dzsigoló a digó egyik típusa, aki ajánlatokat tesz élemedettebb korú hölgyeknek. […]
– Igen – helyeselt Margo –, képzeljétek csak el, ha odajönne hozzánk valaki azzal, hogy hallja, a mama bűnben él egy pikolóval.” – Férjhez adjuk a mamát

Gerry dolgozott állatkereskedésben és volt állatkerti gondozó is, de igazi hivatásának a fajok megmentését tekintette. Ehhez saját állatkertet hozott létre Jersey szigetén. Ez lett a központja annak a munkának, amelyet ma második felesége, a szintén szakmabeli Lee Durrell folytat, aki 2019-ben járt Magyarországon a Jane Goodall Intézet invitálására és előadást tartott a Jersey Állatkertben folyó munkáról (a lenti videón nem a budapesti, de az ott elhangzott előadás egy verziója látható).

„Gerry volt az, aki kimondta, hogy az állatkertek legfontosabb célja az állatvédelem – szemben a szórakoztató vagy látványosság funkciójukkal” – világította meg, milyen távol állt Durrell elképzelése mondjuk a Netflixen futó Tigerking-ben látható magánállatkertektől.

„Elképesztette őket a gondolat, hogy csak azért jöttünk ide Angliából, hogy bichókat fogjunk és filmezzünk, és nyilván bolondnak tartottak bennünket, bár jólneveltségük tiltotta, hogy ezt ki is mondják. – Gerald Durrell: A susogó táj

„Két homlokosvarangyom meglapult egymás mellett egy friss fűhalmon a kosár mélyén, és megvetően bámult rám. Oldalára fordítottam a kosarat, és olyan felháborodott méltósággal totyogtak ki a padlóra, mint két főpolgármester, akiket véletlenül bezártak a nyilvános vécébe.” – Gerald Durrell: A bafuti kopók

Négyszer emelkedett így föl, és látva, hogy mutatványa nem futamított meg bennünket, azt tette, amit minden fóka krízishelyzetben: sírva fakadt. Hatalmas, fekete könnyek szivárogtak a szeméből és csorogtak végig a pofáján.” – Gerald Durrell: A susogó táj

„– Tessék – mondta Dave –, egy már van. Korán megérkeztek.
Lelkesen hátravetette fejét, és utánozni kezdte a galambok hangját, ami úgy hangzott, mintha egész raj rózsaszín galamb szólalt volna meg a teljes hangulati skálán, a haragtól az elutasított szerelemig. Az igazi galambok elnémultak, meglepte őket ez a váratlan hangzavar. Úgy érezhették magukat, mint az az ember, aki a kádban dudorászik, és egyszer csak a háta mögött felcsendül az orosz hadsereg népes kórusának hangja.
– Fura – mondta Dave csodálkozva. – Pedig szoktak felelni. – Gerald Durrell: Aranydenevérek, rózsaszín galambok

„Újra pihentünk egyet; leverten vesztegeltünk, lihegtünk az esőben, cigaretta után vágyakoztunk, és egyhangúan eldöntöttük, hogy a tapír olyan állat, amilyet soha, semmilyen körülmények közt nem lett volna szabad kitalálni.” – Állatkert a kastély körül

„Végre, végeérhetetlennek tűnő küzdelem után kibogoztam a madzagot a tarisznya nyakánál, és óvatosan kinyitottam. A mélyéről finom kis szürke arc bámult rám, hatalmas fülei legyezőszerűen összecsukva oldalt a fejéhez simultak, és óriási, aranyszínű szemei olyan döbbent iszonnyal meredtek rám, mint amikor egy idős vénkisasszony a fürdőszobaszekrényben egy férfit talál.” – Állatkert a poggyászomban

„Vad, éles krúgatása úgy hangzott, mintha Maria Callast bicskával hátbaszúrták volna.” – Gerald Durrell – Lee Durrell: Durrell a Szovjetunióban

Gerry maga 1995. január 30-án elhunyt, felesége és kollégái azonban folytatják a munkáját, mint a kevésbé látványos fajok védelmét, melyet Durrell által csak kis barna munkáknak nevezett. Gerry szerint ugyanis nem csak az olyan látványos élőlények érdemelnek figyelmet és segítséget, mint a tigrisek vagy az elefántok, hanem a jelentéktelennek tűnőek is, mint a vulkáni nyúl vagy a törpedisznó. Utóbbiek első fajtamentő programjainak egyike voltak. Felhívta a figyelmet az élőhelyek védelmének fontosságára.

Ma is nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a helyieket oktassák és ők segítsenek a lakóhelyükön. Ugyanilyen fontosnak tartják, hogy az élővilág összefüggéseire, láncszerűségére rávilágítsanak. Nem lehet ugyanis egyetlen kis láncszemet sem kiemelni anélkül, hogy az egész hálózat ne sérülne. Vagyis a jelentéktelennek tűnő élőlények ugyanolyan fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában, mint az ismertek, így az ő eltűnésüknek is komoly következményei lesznek.

„Az átlagember teljesen önző módon viszonyul a világhoz, amelyben él. Amikor megmutatom állataimat látogatóinknak, első kérdéseik egyike (hacsak nem ennivalóan bájos állatokat látnak) mindig az: „mire jók ezek?”, amin azt értik, hogy mire jók ezek az állatok nekik. Erre csak egy lehet a válasz: „Mire jó ma az Akropolisz?” Közvetlen anyagi hasznot kell-e hajtania minden élőlénynek ahhoz, hogy létjogosultsága legyen? Aki azt kérdi, „mire jó”, azt követeli az állattól, hogy igazolja saját létét, mielőtt még a kérdező maga igazolta volna saját létjogosultságát.” – Gerald Durrell: Vadászat felvevőgéppel

„Soha ne szégyelljük kimondani: nem tudom. Kevés mondat van a nyelvünkben, amely ennél gyümölcsözőbb volna. Ha beismerjük tudatlanságunkat, rájövünk, hogy a világ tele van emberekkel, akik abban lelik legnagyobb gyönyörűségüket, hogy taníthatnak minket. A vérbeli természetbúvár boldog, ha megoszthatja a tudását másokkal. – Gerald Durrell – Lee Durrell: Az amatőr természetbúvár

A családról szóló könyvek alapján két tévésorozat is született, az egyik 1987-ben, a másik 2016-19 között futott. Maga Gerry több ismeretterjesztő filmet is forgatott.

Főkép: Gerald és Lee Durrell – forrás: Retro Magazin

Forrás: Papageno