December

A „Jeles évfordulóink” sorozat keretében most a magyar nyelvű költészet első kiemelkedő alkotójára, a 425 éve meghalt Balassa Bálintra és a 315 éve Erdély fejedelmévé választott II. Rákóczi Ferenc szabadságharcosra emlékezünk.

425 éve halt meg Balassa Bálint

A magyar nyelvű költészet első kiemelkedő művelője, Balassa Bálint 1554. október 20-án született Zólyomban. Apja Balassa János a zólyomi vár főkapitánya; anyja Sulyok Anna, Dobó István sógornője. A híres család különböző tagjait hol Balassiként, hol Balassaként említik, később maga a költő is különbözőképpen írta saját nevét.

Az ifjú Balassa kitűnő nevelést kapott. Egy ideig Bornemissza Péter, a század egyik jelentős írója, prédikátora tanította. Az európai kultúrával Nürnbergben ismerkedett meg. A család református volt, Balassa Bálint 1586-ban feleségével együtt rekatolizált. 1569-ben édesapját hamis vádak alapján letartóztatták, ezért a család Lengyelországba menekült. Bálint ekkor fordított németről magyarra „az ő szerelmes szüleinek háborúságokban való vigasztalására” egy vallásos elmélkedést „A beteg lelkeknek való füves kertecske” címmel, ez volt első irodalmi megnyilvánulása. 1574- ben beállt a Habsburg hadseregbe. 1575-ben fogságba esett, Báthori István erdélyi fejedelem udvarába került. Itt vendégként kezelték, Báthori barátjának tekintette Balassát. Mikor Báthorit 1576-ban lengyel királlyá választották, Balassa követte urát külföldre is, de a következő évben hazatért.

Balassa Bálint a vallásos és szerelmi költészet páratlan tehetségű művelőjévé és a vitézi élet hivatott dalnokává vált. Vallásos lírája, vitézi versei, katonaénekei és szerelmes dalai évszázadokon át hatottak a magyar költészetre. Rendkívüli nagyságát költő-tanítványa, Rimay János így jellemezte: „mint az sas az több apró madarak előtt”. 1578-ban ismerte meg a házas Losonczy Annát, az iránta érzett szenvedélyből fakadtak fiatalkori költeményei, az Anna-versek. Tíz évvel később a már özveggyé lett asszonyhoz szólnak a Júliadalok azzal a nem titkolt reménnyel, hogy visszafogadja kegyeibe, de Losonczy Anna máshoz ment feleségül. Balassa későbbi Céliaverseit a közvélekedéssel ellentétben valószínűleg nem a Lengyelországban 1590 körül megismert Szárkándy Annához írta.

Bár kora egyik legműveltebb embere volt, aki a magyar mellett még nyolc nyelven beszélt, hányatott életet élt. Szerelmi kalandok és csalódások, balul sikerült érdekházasság, kicsapongások, botrányok, pereskedések, felségsértés vádja, családi viszályok és anyagi csőd követték egymást. 1584-ben unokahúgával, Dobó Krisztinával kötött házasságot, következő évben megszületett fia, János. A már eleve súlyos problémákkal terhelt házasság csupán néhány évig tartott. Balassa minden törekvése, hogy lecsúszott társadalmi helyzetéből felemelkedjen, kudarcot vallott. 1589-ben ismét külföldre ment, Lengyelországból három év múlva tért haza.

Végvári katonaként harcolt a törökök ellen, Esztergom ostromakor megsebesült. Mindkét combját ólomgolyó járta át, a vérveszteség és fertőzések következtében 1594. május 30-án szörnyű szenvedés után meghalt. A Kriván havasa alatti Hibbe kegyúri templomában temették el, ahol öccsével, a nem sokkal őutána elhunyt Ferenccel együtt, apja és anyja mellett nyugszik.

315 éve választották fejedelemmé II. Rákóczi Ferencet

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27- én a Zemplén megyei Borsi kastélyban született. Édesapja I. Rákóczi Ferenc, édesanyja Zrínyi Ilona. Kis korától válogatott tanítói voltak, 12 éves korától Csehországban a jezsuiták nevelték, majd a Károly Egyetemre ment. 1693-tól Bécsben élt, majd egy éves itáliai utazást tett. 1694-ben feleségül vette Sarolta-Amália hesseni hercegnőt. A felnőttkort két gyermekük élte meg, József és György. Magyarországon telepedtek le, Rákóczi Sáros vármegye főispánja lett, ahol megdöbbenve tapasztalta a lakosság nyomorát.

Rákóczi felesége révén a francia és az angol királyi családdal rokonságba került, a hegyaljai felkelés leverése után XIV. Lajos francia királlyal föl akarta venni a kapcsolatot. Ez árulás folytán kiderült, őt pedig a bécsújhelyi börtönbe zárták, ahonnét felesége segítségével Lengyelországba szökött. Innen hívták haza a tiszaháti felkelők Esze Tamás vezetésével. 1703. június 16-án lépte át a határt kibontott zászlókkal. „Cum deo pro patria et libertate!” (Istennel a hazáért és a szabadságért!) – hirdette a zászló jelmondata.

Az egész országot harcba hívta a Habsburg elnyomás ellen. 1704-ben Gyulafehérvárott erdélyi fejedelemmé választották, ő volt az utolsó, aki betöltötte ezt a tisztséget. 1705-ben a szécsényi országgyűlésen vezérlő fejedelemmé választották. A hadszíntéren váltakozó szerencsével folytak a csatározások, de 1706 után Rákóczi seregei fokozatosan visszaszorultak. A trencséni csatavesztést követően (1708) a szabadságharc egyre nehezebb helyzetbe került. 1711-ben Rákóczi segítségért utazott az orosz cárhoz I. Péterhez, közben Szatmáron Károlyi Sándor békét kötött a Habsburgokkal.

Jóllehet Rákóczi hűségeskü ellenében birtokainak ura maradhatott volna, ő inkább az önkéntes száműzetést választotta. Rövid ideig Lengyelországban majd Franciaországban élt. 1717-ben került Törökországba, Rodostóba. Itt élt néhány kísérőjével 1735. április 08-án bekövetkezett haláláig. Szíve, akarata szerint a Párizs környéki Grobois falucska kamalduli kolostorába került, 1715-1717 között e kolostor magányában talált megnyugvást a hányatott sorsú fejedelem zaklatott lelke. Rákóczi testét előbb ideiglenesen temették el, majd a konstantinápolyi jezsuita templomban édesanyja koporsója mellé helyezték. Hosszas előkészítő munka eredményeként II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvait 1906. október 29-én Kassán, a Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra.

Rákóczi vezérlő fejedelem, kuruc vitézeivel és szabadságharcával együtt azóta is a nemzeti emlékezet részét képezi, nevét települések, közterek és intézmények viselik, az utókor számtalan szobor és emléktábla állításával tiszteleg előtte. Emlékét talán a legszebben Krúdy Gyula örökítette meg, aki a Rákóczi harangja című elbeszélésében a következő sorokat írta: „Olyan nagy harang tán a világon sincs, mint a debreceni öreg harang. Ezt az öreg harangot – büszkesége a debrecenieknek – úgy hívják: Rákóczi. … A hagyomány szerint Rákóczi Ferencnek a szava van benne a nagyharang zúgásában. A szabadság fejedelmének hangja száll végig a hortobágyi rónán, ha a harangot meghúzzák. Száll, száll a hang a magyar mezőkön, és az emberek leveszik a kalapjukat, mert Rákóczi Ferenc jut eszükbe.”

Dr. Horváth Sándor